Placet experiri

"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék." (Márai) Nem vagyok se nem irodalmár, se nem irodalommal foglalkozó diák vagy hallgató. Pusztán szeretek olvasni, ennyi az egész. Még csak a töredékét olvastam annak, amit szeretnék. Mit szeretnék? Elindulni a klasszikusoktól, és megérkezni a kortársakhoz, aztán kicsit vissza a klasszikusokhoz, aztán újra vissza... Hogy is mondta Hans Castorp? Placet experiri - a kísérletezés öröm.

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2008.03.17. 12:31 marlow

Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse

A tragikus sorsú, fiatalon elhunyt Lermontov Puskinnal és Gogollal együtt a nagy orosz irodalmat megalapozó alkotók egyike. Puskinhoz hasonlóan párbajban hunyt el, mindössze huszonhét évesen. Kevés műve közül legnagyobb hatású a Korunk hőse, melyben az orosz fiatalság egyik tipikus képviselőjét ábrázolja Grigorij Alekszandrovics Pecsorin képében.

Pecsorin legnagyobb baja az, hogy nem tud mit kezdeni az életével. Nincsenek kötöttségei, nincsenek anyagi korlátai, bámit megtehet - és meg is tesz. Bámulatos fizikai és szellemi képességekkel rendelkezik - mégsem használja ki őket, nem fordítja jó célra. Csak barangol a nagy Oroszországban, és nincs semmi, ami igazán kielégíteni, erőt vesz rajta az életuntság, és nemsokára meg is hal.

Egy kapitány elbeszéléséből és saját naplójából tudhatunk meg róla különböző történeteket; Beláról, a gyönyörű tatár lányról, a tamanyi csempészekről, Mary hercegkisasszonyról. Mindannyiukban egy a közös: Pecsorin akarva-akaratlanul tönkretette őket pusztán unalmából elkövetett cselekedeteivel vagy éppen ok nélküli kíváncsiságával. Átgázolt az életükön, közvetve ugyan, de megölte, vagy egy egész életre ellehetetlenítette őket - de Pecsorint mindez nem zavarja, továbblép mindenen, közömbös mindenkivel szemben. Tudja, hogy életének semmi értelme. Egyszer jelenik meg a történetben az író szeme előtt. A kapitány kérdésére, hogy mit csinált azóta, mióta elváltak útjaik, Pecsorin csak ennyit mond: "Unatkoztam!". Majd aztán: "Talán nem az vagyok, aki voltam?... De mit tegyünk? Mindenkinek megvan a maga útja... Találkozunk-e még, Isten a tudója!..."

Lermontov előrevetíti egy olyan orosz ifjúság képét, melyet Turgenyev is lefest az Apák és fiúkban. Egy, a hagyományokat és az emberi kapcsolatokat nem tisztelő, a világban a helyüket nem találó, tehetségüket elvesztegető generációt, mely nem találja a helyét a cári Oroszország hierarchikus rendszerében. Lermontov szavaival élve:

"Korunk Hőse, igen tisztelt uraim, valóban arckép, de nem egy emberé: olyan arckép, mely egész nemzedékünk hibáit hordozza, teljes fejlettségük fokán. Erre azt mondják nekem, hogy az ember nem lehet ilyen rossz; én pedig ezt kérdezem: ha hinni tudnak minden tragikus és romantikus gonosztevő létezésének lehetőségében, miért nem hisznek Pecsorin valóságában? És ha tudtak gyönyörködni sokkal rémesebb és undorítóbb kitalálásokban - ez a jellem, mégha kitalált is, miért nem lel önöknél kíméletet? Nem azért-e, mert több igazság van benne, mint amennyit kívánnának?" 

Mihail Jurjevics Lermontov: Korunk hőse. Európa, Budapest, 1989. 150 p.

http://www.delmagyar.hu/cikk/10/94099/2.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: regény orosz klasszikus romantika világirodalom korunk hőse pecsorin mihail jurjevics lermontov


A bejegyzés trackback címe:

https://szepirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr85384401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása