Régi-új arc tűnt fel nemrégiben a kortárs magyar irodalom szereplői között: a korábban irodalomkritikusként, irodalomtörténészként ismert Szilasi László első regénye, a Szentek hárfája rögtön elismerést hozott számára szépíróként is. Számos helyen krimiként említik a könyvet - holott az inkább egy intellektuális utazás a 20. században egy alföldi mezővárosban, Árpádharagoson (Békéscsabán).

A történet valóban egy 20-as években elkövetett gyilkosság köré épül, melyet három különböző korban (még abban az évtizedben; az ötvenes években; közvetlenül a rendszerváltás után) próbálnak felderíteni. Ám a nyomozás mindig zátonyra fut, de a visszaemlékezések, az egymásra utalások, a szereplők közötti kapcsolatok olyan szövevénye alakul ki, mely a rendkívül változatos narrációval, valamint a regény elképesztő mennyiségű tényanyagával együtt komoly próba elé állítja az olvasót. De nem megoldhatatlan elé: a Szentek hárfája egy kiemelkedő mű lett, mely méltán kaphat helyet a kortárs magyar irodalom polcán. A rejtély nem oldódik meg, de ez miatt nincs is hiányérzetünk.

Most már Szeged mellett (Darvasi Virágzabálókja után) Békéscsabának is megvan a maga regénye - ha mindegyik magyar város egy hasonló jelentőségű művel gazdagodna, a mai magyar irodalom szerelmeseinek nem lenne okuk az aggodalomra a jövőben sem.

Szilasi László: Szentek hárfája. Budapest, Magvető, 2010. 317 p.