Placet experiri

"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék." (Márai) Nem vagyok se nem irodalmár, se nem irodalommal foglalkozó diák vagy hallgató. Pusztán szeretek olvasni, ennyi az egész. Még csak a töredékét olvastam annak, amit szeretnék. Mit szeretnék? Elindulni a klasszikusoktól, és megérkezni a kortársakhoz, aztán kicsit vissza a klasszikusokhoz, aztán újra vissza... Hogy is mondta Hans Castorp? Placet experiri - a kísérletezés öröm.

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2012.11.01. 20:49 marlow

Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz

 Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

     Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

     Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

     Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

     Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

     Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

     Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

     Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

     Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

     Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

     Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

     Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

     Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

     Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

     De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

     Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

     Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

     Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

     Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

     "Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!"

Csokonai tudott az elégiák mellett vidám, ironikus hangvételű verseket is írni - a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz erre egy kitűnő példa. A kulacshoz, mint megbízható és örökké jókedvet adó társhoz írt vallomás mosolyt csal az olvasó arcára.

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus magyar irodalom csokonai vitéz mihály szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz


2012.11.01. 20:33 marlow

Svetislav Basara: Feljegyzések a biciklistákról

Nehéz feladat hozzáfogni a kortárs szerb irodalom talán legfontosabb művének ajánlásához: Basara ugyanis egy olyan regényt írt, mely valóban egy egyetemes remekmű, s amelybe annyi gondolatot, mítoszt, személyt és szimbólumot helyezett el, hogy azt felsorolni itt lehetetlen.

S akit ez elrettentene az olvasástól, az ne ijedjen meg: a könyv mindemellett olvasmányos, néhol szórakoztató, valamint jól követhető. A Rózsakeresztes evangéliumi biciklisták szektájának történetével ismerkedhetünk meg, mely szekta időben és térben nem behatárolható, az emberek álmában létezik és tevékenykedik (így komoly ellenségük az idő és az azt jelképező órák). A bicikli, mely felülnézetből egy keresztet formál, a legfontosabb szimbólumuk és végső céljük a manapság bábeli zűrzavar pokoljában élő emberiség megmentése egy világméretű elmegyógyintézet megépítésével.

S hogy kerül mindezek mellett a regénybe Freud, Sztálin és Sherlock Holmes? Vagy egy elveszett tengeri palackposta és egy középkori királyság legendája? A választ megtaláljuk ebben a remekműben, melyben (Márton László előszavát idézve) "az utópia nagyjából egybeesik az antiutópiával".

Svetislav Basara: Feljegyzések a biciklistákról. József Attila Kör, Budapest, 2000. 253 p.

Szólj hozzá!

Címkék: regény szerb kortárs világirodalom svetislav basara feljegyzések a biciklistákról


2012.11.01. 12:58 marlow

Szimónidész: Ember vagy!...

Ember vagy! Előre sose látod, hogy a holnap ugyan mit ád;
s az, kit te ma boldognak itélsz, mennyi időig az.
A hirtelen elröpülő, kicsi légynek sincs ily
gyorsan változó sora.

Jánosy István fordítása

Az i.e. 6. században élt görög epigrammaköltő leghíresebb költeménye a thermopülai csatában elesettek sírfelirata - Ember vagy!... című epigrammája az emberi lét egyik örök igazságát tárja fel - azt, ami az azóta eltelt 2500 év alatt sem változott: az élet kiszámíthatatlanságát.

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus görög világirodalom ókor epigramma szimónidész ember vagy


2012.11.01. 11:25 marlow

Teodora Dimova: Az anyák

A bolgár kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb, magyarul is megjelent műve Teodora Dimova regénye, Az anyák. A könyv megírására a szerzőt az késztette, hogy megpróbálja megérteni az egyre erőszakosabb, agresszívabb fiatalságot, mely probléma a bolgár társadalomban (is) egyre komolyabb gondot jelent.

Dimova végkövetkeztetésében az okokat saját generációjában találja meg: a szülők azok, akik egyedül hagyják gyermekeiket ebben a társadalomban, amelyben amúgy is mindenki magányos, elzárkózott. A társas kapcsolatok, a közösségi élet és a szeretet hiánya megoldhatatlan feladat elé állítja a fiatal generációt - ennek köszönhető növekvő agresszivitásuk is.

A könyv hét megrázó története erre példa, a gyerekek szenvedő alanyai szüleik életének. Dimova szavait idézve:  „Magukra hagytuk gyermekeinket, elfelejtettünk foglalkozni velük, nem adtunk nekik szeretetet. Sebezhetővé váltak, saját elkeseredettségünknek szolgáltattuk ki őket, nem tanítottuk meg nekik az örömöt, a jóságot, a nevetést, az az igazság, hogy nem tápláltuk őket szabadsággal. Mi tettük őket ilyenné.”

Teodora Dimova: Az anyák. Napkút Kiadó, Budapest, 2010. 170 p.

 

Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs világirodalom bolgár teodora dimova az anyák


2012.04.01. 13:44 marlow

Arany János: Kertben

Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek;
Hozzám a tiszta kék magasból
Egyes daruszó tévelyeg;
Felém a kert gyepűin által
Egy gerlice búgása hat:
Magános gerle a szomszédban -
S ifjú nő, szemfödél alatt.

Kevés ember jő látogatni,
Az is csak elmegy hidegen:
Látszik, hogy a halott szegény volt,
Szegény s amellett idegen.
Rokonait, ha van rokonja,
Elnyelte széles e világ;
Nem nyit be hozzá enyhe részvét,
Legföljebb... a kiváncsiság.

Műhely körűl a bánatos férj
Sohajtva jár, nyög nagyokat;
Ide fehérlenek deszkái,
Épen azok közt válogat.
Amaz talán bölcső leendett,
Menyegzős ágy eme darab:
Belőlük elhunyt hitvesének
Most, íme, koporsót farag.

Siránkozik a kisded árva,
Amott sir öntudatlanul;
Ha nő szegény, az életkönyvből
Nehéz első betűt tanul!
Ölében rázza egy cselédlyány,
Duzzogva fel s alá megyen:
"Sirj no, igazán sírj!" kiált rá,
S megveri, hogy oka legyen.

Kertészkedem mélán, nyugodtan,
A fák sebeit kötözöm;
Halotti ének csap fülembe...
Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nem volt rokon, jó ismerős sem;
Kit érdekel a más sebe?
Elég egy szívnek a magáé,
Elég; csak azt köthesse be.

Közönyös a világ... az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szűnes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst... megismeri.

Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.

Arany János Kertben című versének 56 sorából az első hét még egy csendes, falusi idill képét állítja elénk - ám eztán a költő rátér valódi mondanivalójára. Halál, idegenség, önzőség és közönyösség váltja egymást az emberi kapcsolatokban, mintha ide visszhangoznának Vörösmarty sorai: "Nincsen remény! nincsen remény!"

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus arany jános magyar irodalom kertben


2012.03.25. 17:17 marlow

Janne Teller: Semmi

Az utóbbi évek legtöbb vitát kavaró ifjúsági (?) regénye Janne Teller dán írónő Semmi című könyve. Az ezredfordulón megírt történet megjelenésekor többen tiltakoztak tartalma miatt - ám végül hamar kötelező olvasmánnyá vált a dán iskolákban.

"Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá."

...és Pierre Anthon ezzel otthagyja többi nyolcadikas osztálytársát, akik azonban nem hagyják ezt annyiban, és be akarják bizonyítani a fiúnak: igenis vannak fontos dolgok az életben. Létrehozzák a Fontos Dolgok Halmát, melyre mindenkinek a hozzá legközelebb álló dolgot kell elhelyeznie. Az áldozatok azonban egyre nagyobbak, a gyerekek egyre könyörtelenebbek, és Pierre Anthon pedig még mindig ugyanazt hangoztatja...

Mi az amit Pierre Anthon mégis megtanít a mai fiataloknak? Hallgassuk az írónőt: "Először is azt, hogy önállóan kell gondolkodniuk. Másodjára, hogy nem áldozhatsz fel számodra fontos dolgokat annak érdekében, hogy megtaláld valaminek az értelmét. Harmadjára pedig azt, hogy abban a pillanatban, amikor megfeledkezel az empátiáról egy elv, egy idea, vagy mint ebben az esetben egy olyan projekt érdekében, melynek célja az élet értelmének felkutatása, fanatikussá válsz, és elveszíted az emberi oldaladat."

A Semmi ezért több, mint egy ifjúsági regény - provokatív, egyetemes témájával a felnőtt olvasót is elgondolkodtatja, állásfoglalásra kényszeríti.

Janne Teller: Semmi. Scolar Kiadó, Budapest, 2011. 181 p.

http://www.scolar.hu/images/products/444/cover/Semmi_w.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs semmi dán világirodalom janne teller pierre anthon fontos dolgok halma


2012.03.25. 16:42 marlow

William Blake: Arany kápolna

Arany kápolnát láttam én,
Hová senki se léphetett be,
S jajgatva álltak kint sokan,
Jajgatva, sírva, térdepelve.

S láttam: egy kígyó tekereg
A kapu fehér oszlopára,
S csak kúszott följebb, egyre följebb,
Az arany kárpitot lerántva,

S végig a szent márványlapon
Teljes undok hosszában ott állt,
Rubintok és gyöngyök között,
És elérve a tiszta oltárt,

Kiökrendezte sziszegőn
Mérgét a borra és kenyérre:
Én meg egy ólt kerestem, és
Ledőltem a disznók közébe.


(Somlyó György)

Wiliam Blake korának meg nem értett költője volt, és stílusában olyan modern irányzatok csírái találatóak meg, mint a szimbolizmus vagy a szürrealizmus. A Tapasztalás dalai címmel kiadott 1794-es kötetének egyik verse az Arany kápolna, melynek mélységéhez hívjuk segítségül Thomas Mann Doktor Faustus című regényét, ahol a főhős Adrian megzenésíti ezt a költeményt:

"...még mélyebb benyomást tett rám mindjárt legelső hallásra egy másik Blake-dal: ebben a versben a költő arany kápolnáról álmodik, sírók, gyászolók, imádkozók állnak előtte, de nem mernek belépni. Ekkor kígyó jelenik meg a színen, mely szívós fáradsággal behatol a szentélybe, nyálas, hosszú testét végigvonszolja a drága padlón, s az oltárig jutva mérgével leokádja a bort, kenyeret. "Így, ezért s ennek okából - zárja le a költő - bebújtam egy ólba, és lefeküdtem a disznók közé." - Adrian muzsikája döbbenetes erővel illusztrálta a látomás lidérces szorongását, a növekvő rémületet, a megfertőzés iszonyatát, végül a puszta látvány által is megbecstelenített emberségtől való dühödt elfordulást."

William Blake by Thomas Phillips.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus angol william blake világirodalom arany kápolna


2012.03.14. 20:09 marlow

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma

Mikszáth Kálmán egyik legszerethetőbb regénye a Beszterce ostroma, melynek főhőse egy igazi 19. századi magyar Don Quijote, Pongrácz István. A nemesúr nedeci várában mintha több száz év óta megállt volna az idő: Pongrácz rendszeresen hadgyakorlatokat tart, csatajeleneteket szervez - és nemesi kötelességének tartja megtorolni az őt ért sérelmet Beszterce városán.

Nem jut el azonban odáig, cserébe viszont "túszul" hozzá kerül Apolka, akiben mintha Pongrácz egyfajta párjaként egy angyali jóságú és ártatlanságú teremtényt rajzol meg Mikszáth. A lány fiatal szívét azonban nem töltheti be teljesen Pongrácz atyai szeretete, így a szerelem beteljesülésekor Nedec legendás alakja igazi lovagként búcsúzik attól a világtól, melyben sosem élt igazán.

Mikszáth szatírájának nem az igazságtartalma az, ami valóban lényeges: társadalomábrázolása, jellemrajzai itt is fenomenálisak. A nincstelen Behenczyek, a zsugori és gyűlölködő Trnowsky testvérek mind-mind annak a 19. század végi felvidéki tipikus magyar-tót világnak a szereplői, akik mellett - ha jól belegondolunk - bizonyos szempontból még Pongrácz István volt a legkevésbé bolond...

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 231 p.

http://www.hangoskonyv.de/bild/9783941053045.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: regény klasszikus mikszáth kálmán magyar irodalom pongrácz istván beszterce ostroma apolka


2011.11.29. 23:16 marlow

Francois Villon: Az akasztófavirágok balladája

Embertestvér, ki erre jársz a nyáron,
a dombtetőn, barát vagy idegen,
ne gúnyolódj e három jómadáron,
kik itt lengünk a sárga zsinegen:
bőrünket, nézd, a víz lemosta régen,
nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras,
és így forgunk a korhadó kötélen,
pökhendi táncban, mint a szélkakas;
hasunk, amelybe bort tömtünk s kalácsot,
mint vén ribancmell, ráncos, sárga folt,
s szívünk, amely a názáreti ácsot
sohsem dicsérte, már a sárba folyt.
Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
s ne csak mibennünk lelj bűnt és hibát,
s ha majd a meggymagot kiköpted szádból,
rebegj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
s az égig jusson e három zsivány,
s ruháik foltján többé ne nevessen
a grófkisasszony és az úrilány -
de kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
              Ámen, ámen.

A barna rongyok hulltak már a fáról,
s át harminchárom sáros vármegyén
hárman jöttünk koldulva Flandriából:
Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én.
És egy nap térdig hóban állt a róna,
s a házakból követ dobtak ki ránk,
s a réten nem nőtt, csak csipkerózsa,
s deres kökénytől felkopott a szánk,
s ott röpködött a varjú is, mely újra
fülünkbe károg, itt a dombtetőn,
s mi ültünk hárman tar bozótba bújva
s árván a ködtől megfakult mezőn.
Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal,
ki majd letép, te liliomvirág,
ne nézz reánk szemedben durva váddal,
de mondj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
s az égig jusson e három betyár,
s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
ahol nincsen se úr, se szolga már -
és kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
              Ámen, ámen.

Ott ültünk a mezőn híg őszi ködben,
s fáztunk a hűlt tűz szürke kormain,
míg a hold rőt lámpáját felkötötte
Rouen várának lila tornyain.
S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
"nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó",
Ythier Méchant a kését nézte akkor,
és arra jött egy batyuzó zsidó.
Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
de ő a kést bámulta s zöld szemében
sötét toronyként állt a rémület.
És így végeztünk véle mind a hárman,
mondj értünk még egy Áve Máriát,
s az Úr az örök élet aranyával
fizesse meg irgalmad aranyát:
- hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
vegye magához e három gonoszt,
s vad vágtában vihesse a magasba
Hozzá, ki már csupán kegyelmet oszt,
és kérd reánk az Ő szerelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
              Ámen, ámen.

A vén zsidót a búzaföldre dobtuk,
s a vén zsidó vagy száz tallért nyomott.
Aztán kocsmába mentünk és kimostuk
a rongyainkból mind a vérnyomot.
De a zsaruk elfogtak a határban,
s rozsdába verve vittek Párizsig,
bűnbánat nélkül haltunk mind a hárman,
s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
és forgunk-lengünk, mint a szélkakas,
és mellbimbóink megrohadva régen,
leestek tegnap, mint a rézgaras -
vállunk a naptól már barnára égett:
testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág,
és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
értünk egy végső Áve Máriát:
- hogy Colin Cayeux lókötő pofáját
s Ythier Méchant-t a zsebmetszők közül
bírák, pandúrok ott fenn már ne várják,
rútul pislogva egy felhő mögül -
de kérd reánk az Ő kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
              Ámen, ámen.

A reneszánsz minden bizonnyal legeredetibb mestere, az első költő, aki valóban át is élte azt, amiről írt - a középkor végi élet legsötétebb bugyrait. Bűnözők, prostituáltak és koldusok közül szólnak költeményei. Az akasztófavirágok balladája témája pedig különösen érdekes, hiszen Villont el is ítélték kötél általi halálra, ám az ítéletet az utolsó pillanatban megváltoztatták.

http://farm6.static.flickr.com/5178/5416745278_369aa87abc.jpg

1 komment

Címkék: vers francia klasszikus világirodalom ballada reneszánsz francois villon az akasztófavirágok balladája


2011.11.29. 22:57 marlow

Tóth Krisztina: Vonalkód

Amikor Tóth Krisztina Vonalkód című novelláskötete megjelent számos verseskötete után, talán maga sem gondolta, hogy ebben a műfajban is a legmagasabb fokú elismerésre számíthat - pedig így történt. A könyv elbeszélései térben, időben és témában messze helyezkednek egymástól: a kommunizmus érájától a jelen időig, Budapesttől Párizson át Japánig, a gyermekkortól a felnőtt évekig járják be az élet minden területét; érzéseket, hangulatokat közvetít a szerző rendkívül egyedi, az olvasóhoz különösen közel kerülő hangnemében.

A Vonalkód ráadásul megvalósítja azt, amit kevés kötetnek sikerül: a tizenöt történet önmagában is megállja a helyét, mégis van bennük koncepció. Összetartják őket egyrészt a "vonal" köré épülő alcímek, másrészt valami megfoghatatlan kapcsolat, talán pont az a bizonyos átláthatatlan pókfonál, mely a záró novella (és a kötet) fő motívuma. Szerkezetében nagyon hasonlít a Sinistra körzetre - Bodor Ádámnál tizenöt, novellának tekinthető történet áll össze egy laza regénnyé - itt regény nem alakul ki, de az olvasmányélmény hasonlóképpen fantasztikus.

Kedves Krisztina, nem akar egy regényt is írni?

Tóth Krisztina: Vonalkód. Magvető, Budapest, 2006. 184 p.

http://marvin.bookline.hu/product_images/80/B314375.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: novella kortárs vonalkód tóth krisztina sinistra körzet magyar irodalom


2011.11.27. 20:57 marlow

Johann Wolfgang von Goethe: Szerelmes, minden alakban

Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.
Ülnél a horognál,
engemet kifognál.
Bár volnék fürge hal,
mely táncol és nyilall.

Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.
Vagy hintód, mely ölében
útravinne szépen.
Bár volnék drága ló,
kisasszonynak való.

Bár volnék én arany,
szolgád úntalan.
Kiadnál és mindig újra
visszatérnék gurulva.
Bár volnék én arany,
szolgád úntalan.

Volnék hű, szüntelen,
s újulna kedvesem.
Ígéreten kötözne,
otthon ülnék örökre.
Volnék hű, szüntelen,
s újulna kedvesem.

Bár volnék öreg,
ráncos és hideg;
Bármit megtagadnál,
az se volna baj már.
Bár volnék öreg,
ráncos és hideg.

Bár volnék majom,
mókás, víg nagyon;
fájna valami néha:
elűzné azt a tréfa.
Bár volnék majom,
mókás, víg nagyon.

Volnék bárányszelíd,
oroszlán, büszke szív;
híúz-szemmel figyelnék,
szereznék róka-elmét.
Volnék bárányszelíd,
oroszlán, büszke szív.

Volnék bármilyen,
tiéd volnék, szívem,
királyi adománnyal
adnám magam által.
Volnék bármilyen,
tiéd volnék, szívem.

De én csak én vagyok,
vedd, amit adhatok!
És ha tán kevesled,
fess magadnak szebbet.
De én csak én vagyok,
vedd, mit adhatok.

Az irodalom egyetemes apostola, Johann Wolfgang Goethe minden műfajban képes volt maradandót alkotni. A Faust zseniális kompozíciója, Wilhelm Meister regényei mellett a költészetben is univerzális tehetség volt. A Szerelmes, minden alakban című verse szerelmi költészetének egyik legszebb darabja.

http://csicsada.freeblog.hu/files/goethe.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers német klasszikus világirodalom johann wolfgang von goethe szerelmes minden alakban


2011.11.11. 21:46 marlow

William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

Nem maradhat ki a 19. századi angol nagyregények sorából a Hiúság vására; William Makepeace Thackeray legnagyobb és legismertebb műve az angol társadalom szatírája. A szerteágazó cselekmény és a történet hosszú időtartama lehetőséget ad számos karakter bemutatására, melynek fő vezérfonalát a két főszereplő hölgy, Amelia Sedley és Becky Sharp életének alakulása jelenti. A jólelkű, de naív Amelia ellentéte az intelligens, de számító Beckynek ugyanott kell helyt állniuk: az angol arisztokrácia képmutatásában.

A regény alcíme - Egy hős nélküli regény - jelzi Thackeray szándékát: tükröt akart tartani saját kora elé, s mindezt sikerült is véghezvinnie. S ezt olyan finom iróniával, szatírával sikerült elérnie, mely a történet mozgalmassága és eseménydússága mellett a könyv legfőbb élvezetét jelenti. A cím erre utal, erre a társadalomra: "Igen, ez a Hiúság vására; bizonyos, hogy nem erkölcsös hely, nem is vidám hely, csak nagyon zajos."

Jóllehet a regényt a kortárs kritika nem fogadta osztatlan elismeréssel, azóta azonban klasszikussá vált, számos filmes, televíziós és rádióadaptáció készült belőle.

William Makepeace Thackeray: Hiúság vására. Magyar Helikon, Budapest, 1972. 950 p.

Szólj hozzá!

Címkék: regény klasszikus angol világirodalom becky sharp william makepeace thackeray hiúság vására amelia sedley


2011.11.07. 23:30 marlow

Varga Mátyás: hallásgyakorlatok #39

ep-nek

mutatkozz be. | ő a nagyapád. | látod? || begörcsölt a lábam. fájt. | az eső meg, hiába
ömlött, sehogy se vitte le a két verebet a csatornába.|csak forgatta a rácson.||utoljára
zánkán néztem a csillagokat. | még az úttörőtáborban. | el is felejtettem. || mert
hamarosan negyven leszek. | aztán jön az öregség. || a szomszédban egész nap
bömböl a tévé. | vettem füldugót. | de nem tudtam, hogy ettől meg bejön a
szívdobogásom. || most akkor mennék. || és megszokásból még mindig vezeti a
lottószámokat. | megvannak neki a hatvanas évektől. | azóta keresi a rendszert. ||
szép nagy a lakás, de ezek folyton külföldön vannak. | valami program kapcsolgatja
a villanyokat. | ráadásul még be is van kamerázva az egész. || jó darabig néztem,
ahogy alszik. | aztán szépen betakartam. || a legvégén azt kérdezte tőle a riporter,
hogy mit csinál majd a pénzzel. | a fickó meg, hogy vesz harminc-negyven olajfát
valami szigeten. | mondom, ez hülye. | totál hülye. || elég annyi, hogy teljes
szélcsend.

Varga Mátyás pannonhalmi bencés szerzetes 2009-es hallásgyakorlatok című kötete negyven költeményből áll - negyven olyan szerzeményből, melyek minimalizmusukban is törekednek a zeneiségre, a teljességre.

A szerző idén is jelentkezett egy kötettel, melyről Esterházy Péter ezt írta: "egyszer később, évek múltán majd azt mondjuk: az a bizonyos könyvhét, amikor a parsifal, parsifal megjelent". Az az Esterházy, akinek a fenti költeményt Varga ajánlotta. Egyelőre álljon itt kedvcsinálónak az új kötet prológusa:

parsifal, parsifal
(részlet)

prológus

Du bist doch eben nur ein Tor!
(R. Wagner)

elfordultam, hogy ne zavarj.
a jégen sirályok ültek. és a ria-
nások zaja nyugtalanná tett
mindkettőnket. menned kellett,
pedig nem is találkoztunk.
– megtévesztő volna, ha közös
emlékeink lennének.

nem gondolhatunk ugyanarra,
amikor azt mondom, hogy „rá-
ég, mint nejlonruha az öreg-
asszonyra”, akit egyikünk sem
látott az erdészházban, pedig
amikor a mentőbe tették, még
beszélt.
 
Varga Mátyás: hallásgyakorlatok Magvető, Budapest, 2009. 44 p.
 
Varga Mátyás: parsifal, parsifal Magvető, Budapest, 2011. 64 p.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers kortárs magyar irodalom varga mátyás hallásgyakorlatok parsifal parsifal


2011.11.03. 23:44 marlow

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök

Ha azt mondjuk, hogy a Bűn és bűnhődés a legismertebb, A Karamazov testvérek (még befejezetlenül is) a legmonumentálisabb, A félkegyelmű pedig a legérzelmesebb műve Dosztojevszkijnek, akkor az Ördögökre azt mondhatjuk: ez a legösszetettebb, legsokoldalúbb. Alapja egy nagy port kavart anarchista gyilkosság, melyet az író felhasznál ezen eszmék bemutatására, rámutatván értelmetlenségükre és céltalanságukra.

A forradalmár csoport minden tagja elvakultan és lázasan hisz abban a világnézetben amit képvisel, a végletekig kitartva elméleteik mellett. Verhovenszkij, Sztyepan Trofimovics, Kirillov és Satov mind megszállottak, mégis van valaki, aki a regény kulcsszereplőjévé emelkedik: ő Nyikolaj Sztavrogin. Valamilyen szinten mindenhez köze van, és mindenkire hatással bír, sötét múlt és számos bűn nyomja a lelkét - talán a mű legfelejthetetlenebb jelenete, mikor bevallja, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt, majd végignézte, ahogy öngyilkosságba menekül. Ő a nihilizmus megtestesítője: minden érzelemtől és empátiától mentes - ám a könyv végén összetörik elkövetett bűneinek súlya alatt.

Dosztojevszkij az Ördögökkel is olyan regényt alkotott, mely messze előremutat a huszadik századba: a sátánian gonosz karakterek, akik a maguk vélt igazát, világlátását tűzön-vízen keresztül érvényesítik, méltó előfutárai a modern kor diktátorainak. Nem véletlen, hogy a híres brit történész, Paul Johnson nemes egyszerűséggel ezt a címet adta A modern kor című könyvében a Sztálin és Hitler hatalomra jutását bemutató fejezetnek: Ördögök.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök. Jelenkor, Pécs, 2005. 729 p.

http://4.bp.blogspot.com/_N0TSGcQUzgU/TLml13pcEBI/AAAAAAAAEBk/S_b14GSRSv8/s640/Portrait-Of-Alexander-Benois-1894.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: regény orosz klasszikus világirodalom ördögök fjodor mihajlovics dosztojevszkij sztavrogin


2011.11.02. 00:30 marlow

Tóth Krisztina: A világ minden országa

Forgott a nyárfavatta, nem volt kitáblázva az égető,
aztán feltűnt a műút végén a csavart kéményű pléhtető,
és tudtam, hogy az az, valaki mobilozott az udvaron,
a kapu tárva-nyitva állt, köszöntem, gondoltam, úgy hagyom,
megállított egy férfi, kérdeztem, hogy jutok az irodába,
szóval maga jött egyre, akkor a maga nagymamája,
éppen időben, mondta, már be van kezelve a néni,
nem mertem rákérdezni, hogy ezt pontosan hogy is érti,
de még igazolnom kellett, hogy a magyar állam polgára,
s az elhunyt ily módon jogosult a hamvasztásra.
A papírokat az asztalra tettem, egy nő meg a gépen
babrált: az útlevél a fűzésnél, pont középen
kinyílt a levegőtlen szobában, mint egy ablak,
pecséttel tanúsítva, hogy birtokosa

a világ minden országába utazhat.
A világ minden országának csarnokában
egy szürke, zúgó monitor előtt álltam,
és figyeltem a nagyanyám útra felöltött arcát,
ahogy a sínen lehunyt szemmel haladt át,
és még hasonlított magára, csak hegyesebb volt az orra,
e már jobban hasonlított az összes földi halottra,
májfoltos, sárga tokká változott, puszta testté,
ez hamis világ timnüce belől menté,
amikor becsúsztatták, hirtelen elnéztem máshová,
és odutta vala neki paradicsumut hazoá,
és széket toltak alám, üljön le, ha kivárja,
de menni kellett a gyerekért az iskolába,
nyomogatták a gombokat, zúgni kezdett az áram,
egy óra negyvenhat volt. Nem hiszek
az örvénylő test feltámadásában.

Nyár turbinája, száraz esőt hadart az égbolt,
hunyorogtam, odakint meleg szél volt,
karcos felhőt kavart, vitte, besodorta középre,
nem őt sirattam, nem beszéltünk már vagy öt éve,
nem azt az arcot, kezet, nem a sápadt gyerekkort,
hanem a testet, a testet, a testet, hogy csak ez volt,
hogy ennyi az egész, leváló bőr, lila körmök, hogy ennyi,
hogy üres test vagyok és hogy nem bírlak nem szeretni,
hogy a világ minden országa egyetlen test maga,
hogy mégsincs otthona, hogy másban sohase ér a test haza,
autók dudáltak és jött egy biciklis, kikerült,
a por a bőrön át lassan a szikkadt szívre ült,
két óra múlhatott, mikor tudtam, még mindig égett –
Mentem valahol az Auchan mögött,
hogy megtaláljam a HÉV-et.

Tóth Krisztina versei és novellái a mai magyar irodalom fontos részét képezik - fenti költeménye 2008-ban elnyerte a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny díját.

http://www.barkaonline.hu/images/stories/tothkriszt.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers kortárs tóth krisztina magyar irodalom a világ minden országa


2011.10.25. 20:12 marlow

Mikszáth Kálmán: A fekete város

Mikszáth Kálmán utolsó befejezett regénye A fekete város, melyben egy, Jókai által már "megénekelt" felvidéki szász város, Lőcse történetének egyik különös epizódja elevenedik meg. Görgey Pál, Szepes vármegye alispánja ugyanis egy vadászat közben hirtelen haragjában lelövi a lőcsei bírót; erre a városi tanács elhatározza, hogy Lőcsén egészen addig kötelező a gyász, amíg meg nem bosszulják a bíró halálát.

Természetesen Mikszáthnak ez a kis anekdota csak a történet keretét adja, melybe aztán sokminden belefér: a 17.-18. század fordulójának élete; a megyei nemesek és a városi polgárok vetélkedése; intrikák és szerelmek; titkos találkák, pestisjárvány és török hárem - no meg a háttérben a Rákóczi szabadságharc és előzményei. A maga megszokott iróniáját és cinizmusát az író ebből a regényéből sem hagyja ki - a mikszáthi stílus eme kései műben is tündöklően ragyog.

Az egyik kortárs kritikusa így jellemezte a regény előadását: "... csacsogó kis patak, amely nagyokat kanyarodik, néha egészen a föld alá enyészik, csak száraz medret hagyván maga után, megint kitör, szeszélyes fordulóin ezer mezei virágot kacéran tükröztet..." Aki hagyja, hogy ez a patak magával ragadja, annak élménnyel teli utazásban lesz része A fekete város olvasása közben.

Mikszáth Kálmán: A fekete város. Unikornis, Budapest, 1997. 403 p.

http://www.hollo-antikvarium.hu/konyv_kepek/M/i/Mikszath_Kalman_A_fekete_varos_18_112174.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: regény klasszikus mikszáth kálmán rákóczi magyar irodalom a fekete város görgey pál


2011.10.11. 19:10 marlow

Ady Endre: Ember az embertelenségben

Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,
Tetőn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedőnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,
Óh, minden Jövő, be féltelek,
(Bár föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.

A világháború közepén a már beteg és meggyötört Ady egyik utolsó nagy jajkiáltása A halottak élén című kötetből - megrázó és gyönyörű egyben.

http://obeygiant.com/images/2009/06/DUALITY-of-Humanity-5fnl.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus ady endre magyar irodalom ember az embertelenségben


2011.10.11. 18:56 marlow

Honoré de Balzac: Eugénie Grandet

Az embernek néha kedve támad egy olyan regényhez, melyben nem kell az ugráló narrációra és idősíkokra figyelnie, ahol a szép lassan pergő történetbe bele lehet helyezkedni, és szépen, nyugodtan végig lehet olvasni. Így került a kezembe Balzac Eugénie Grandet-ja, amely ezt az elvárásomat maximálisan teljesítette.

Adott a francia kisváros, a gazdag, de annál fösvényebb családapa, a mélyen vallásos anya, és Eugénie, az ártatlan lány, akinek kegyeiért (és vagyonáért) minden épkézláb fiatalember és annak családja verseng. Majd feltűnik a színen a ragyogó ifjú, a balsorsú unokatestvér, aki elhozza Eugénie életébe a változást, az addig nem ismert érzéseket. A lány csöndes kiegyensúlyozott élete változás előtt áll...

Mielőtt a könyvről azonban végképp egy romantikus lányregény jutna eszünkbe, emlékezzünk arra, hogy Balzac a realizmus egyik legnagyobb képviselője volt, így a történet csak egyfajtaképpen végződhet: ahogy az akkori Franciaországban az ilyen történetek végződni szoktak. A pénz, a hatalomvágy és a kapzsiság fontosabbak, mint a szerelmes ígéretek. Eugénie balszerencséje, hogy ő ezeket elutasította, ezért sorsa nem lehetett más, mint a (csaknem) teljes magány.

Honoré de Balzac: Eugénie Grandet. Európa, Budapest, 1977. 203 p.

http://i43.tower.com/images/mm118002443/eugenie-grandet-honore-de-balzac-paperback-cover-art.jpg

 

   

Szólj hozzá!

Címkék: francia regény klasszikus realizmus világirodalom honoré de balzac eugénie grandet


2011.10.09. 23:24 marlow

Bartis Attila: A nyugalom

Mára szinte klasszikussá érett kortárs regény A nyugalom, amely idén tíz éve jelent meg először Bartis Attila tollából. Az Erdélyből származó író történetének helyszíne a kommunizmus végi, rendszerváltás korabeli Budapest a maga minden mocskával és kétes alakjával, kocsmáival, tereivel és temetőivel. S helyszíne egy lakás, ahonnan tizenöt éve nem teszi ki a lábát a hajdan ünnepelt színésznő, és ahol író fia életének minden részlete olyan, mint a legsötétebb rémálom, melyből nincs ébredés.

Tönkrement életek, értelmetlen pillanatok és tettek sora ez a könyv, melyet könyörtelen naturalizmusa még néhol gyűlöletessé is tesz - mégis valahogy van benne valami pislákoló remény, hogy van tovább, hogy van kiút a sorvadásból, az elmegyógyintézetből, a sötét múltból, a beteges szexualitásból; van kiút a fényre, melynek lángját talán éppen a Szabadság hídon találja meg az ember. "Na menjünk" - mondja a főhős Eszternek első találkozásukkor: higgyük azt, hogy ez az író üzenete, menjünk mindig előre és tovább, még ha a világ el is süllyed körülöttünk.

Bartis Attila: A nyugalom. Magvető, Budapest, 2001. 325 p.

http://1.bp.blogspot.com/-cRxXFYTFSaA/TeaLnj4OzlI/AAAAAAAAAOY/Ya7SRssImuU/s1600/nyugalom.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: regény kortárs bartis attila magyar irodalom a nyugalom


2011.10.08. 11:53 marlow

Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor

     Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.

     Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:

     Mikor bús trombitaszóra
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!

     Sírva mentem kvártélyjáig
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.

     Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.

     A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.

Csokonai rövid helyzetdala a szerelmes leány bánatát panaszolja, amikor szeretőjét harcba szólítják. Jól érzékelteti azt a szomorúságot, melyet a hirtelen elválás okoz - még egymást ölelve váltak el, de most már nem futja másra, csak egy utolsó csókra, melyet csak a viszontlátás reménye édesíthet meg kissé.

http://enciklopedia.fazekas.hu/gallery/magyar/large/csokonai3.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus magyar irodalom csokonai vitéz mihály szegény zsuzsi a táborozáskor


2011.10.08. 11:41 marlow

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis

Henryk Sienkiewicz Quo vadis című műve ott van a 19. század legkiemelkedőbb alkotásai között: igazi romantikus nagyregény. Helyszíne Néró Rómája, a bizonytalanság és az üldöztetés városa, amely az egyre inkább eszét vesztő császár tivornyáitól hangos, és ahol senki sem tudhatja biztosan azt, hogy megéri-e a másnapot. 

A büszke római ifjút, Viniciust azonban nem foglalkoztatja más, csak egy fiatal lány: Lygia, akiért mindent hajlandó lenne feláldozni, csak hogy az övé lehessen. Nem könnyű azonban az út egymáshoz: Lygia az egyre erősödő kereszténység szabályai szerint él, és Viniciusnak bizony gyökeresen meg kell változnia, hogy a lány lelkéhez is közel kerülhessen...

Alighanem az egyik legizgalmasabb történelmi időszakot választotta Sienkiewicz a regény színhelyéül, s nyilván nem véletlenül: a kereszténység hihetetlen erejét ábrázolja, mellyel az erkölcstelen és lezüllött római lelkeket sorra magához vonzotta. Pál és Péter személyiségének ereje kitűnő kontrasztot mutat Néró kiszámíthatatlan őrültségével szemben. Kicsit történelmi, kicsit hittörténeti mű tehát a Quo vadis, de mégis elsősorban regény: olyan olvasmányélményt nyújtó regény, mely minden olvasni szerető ember számára kihagyhatatlan olvasmány.

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005. 690 p.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3d/PL_Henryk_Sienkiewicz-Quo_vadis_t.1_007.jpeg/220px-PL_Henryk_Sienkiewicz-Quo_vadis_t.1_007.jpeg

Szólj hozzá!

Címkék: regény lengyel klasszikus kereszténység világirodalom henryk sienkiewicz quo vadis vinicius lygia


2011.10.06. 17:44 marlow

József Attila: Világosítsd föl

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
  Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
  de mind-mind pénzre vált reményt;
  ki szenet árul, ki szerelmet,
  ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
  mivelhogy rend kell a világba,
  a rend pedig arravaló,
  hogy ne legyen a gyerek hiába
  s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
  Nézz a furfangos csecsemőre:
  bömböl, hogy szánassa magát,
  de míg mosolyog az emlőre,
  növeszti körmét és fogát.

Döbbenetes erejű költemények lelhetőek fel József Attila talán kevéssé közismert versei között is: a Világosítsd föl három versszaka egy nagyon borús világ képét vetíti elénk, melyben még az ártatlan csecsemők sírása is egy előre kitervelt cselekménnyé válik. S mindemellett már csak néhány év kell, és a világ valóban elkezdheti "dünnyögni az új mesét": a fasizmus és a kommunizmus együtt borítja lángba és dönti végső pusztulásba az öreg kontinenst...

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus józsef attila magyar irodalom világosítsd föl


2011.10.06. 17:28 marlow

Ambrus Zoltán: Solus eris

A századforduló egyik kiemelkedő prózai alkotója volt Ambrus Zoltán - sajnálatos módon életrajza és művei kevéssé ismertek, olvasottak. A világ, amelyről ír még az első világháború előtti nagybirtokosi világ: az események lassan peregnek, az emberek nem kapkodnak, nem rohannak - képesek egy-egy komplett évszakot is utazgatással, rokonlátogatással: "semmittevéssel" eltölteni.

A Solus eris is ebben a közegben játszódik: egy nagyhatalmú, de már igen idős nagybirtokos invitálja meg a történet főhősét, egy festőt felvidéki kastélyába. A művész már az odaút során, a vonaton szert tesz olyan megfigyelésekre, melyet aztán nagy meglepetésére később a megérkezése után is hasznosítani tud. Titkok, mendemondák, legendák járják be az ódon kastély termeit - és közben a festő első pillantásra beleszeret Katába, a nagyúr unokájába. Van-e út egymáshoz a két szerelmesnek, vagy győz a kor szelleme és útjukba állnak a hagyományok és a társadalmi elvárások...?

Ambrus írásmódja pontosan olyan, mint maga a történet: lassan pergő, részletekbe menően alapos. Ám nem teszi ez nehézkessé, mert az írás közvetíti azt a hangulatot, mely bő száz éve még élt itt Magyarországon - a nyugodt, elmélázó, ráérős birtokosi életmódot, mely azóta eltűnt a történelem viharaiban. 

Ambrus Zoltán: Solus eris. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 262 p.

http://marvin.bookline.hu/product_images/1133/1111002172455.JPG

 

Szólj hozzá!

Címkék: regény klasszikus századforduló magyar irodalom ambrus zoltán solus eris


2011.09.28. 17:59 marlow

Arthur Rimbaud: A meghökkentek

Feketéllőn, hóban, homályban
a pince fénylő ablakában
   faruk kerek,

öt kicsi, térden leskelődve,
nézi, hogy készit a Pék szőke,
   nagy kenyeret.

Látják, hogy fehér karja éppen
szakít egyet a szürke pépen
   s láng-lukba tol.

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyu Pék régi
   kis dalt dudol.

Az ölmeleg piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
   egy se mozog.

Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen,
   s a füstfogott

gerendák alatt a befröcskölt
cipók fölzengenek, s a prücskök
   a padlaton,

hogy életet lehell e langy luk -
lelküket elbűvölik rongyuk
   alatt nagyon.

Úgy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények
   mind, amikor

bedörmögnek a résen, s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
   rúdjára forr,

midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek az égi csarnok
   fényére mind,

hogy nadrágjuk szétrepedezget,
s a téli szélbe csüngve reszket
   rajtuk az ing.

(József Attila fordítása)

Minden idők egyik legkiemelkedőbb költőzsenije és egyben legendás alakja Arthur Rimbaud: nem csoda, hogy verseit a legnagyszerűbb magyar költők fordították le. Fenti művét, A meghökkentek című költeményt pedig mintha József Attilára szabták volna - ahogy a fagyos télben kuporog az öt éhező gyermek, és csodaként éli meg a meleg pékség életet adó kemencéjét: ezt József Attilánál jobban senki nem tudta volna a magyar nyelvnek jobban átadni.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: vers francia klasszikus józsef attila világirodalom arthur rimbaud a meghökkentek


2011.09.23. 16:32 marlow

Jean-Paul Sartre: Az undor

Jean-Paul Sartre, az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású filozófusa legjelentősebb szépirodalmi művében is azt az életszemléletet fejezi ki, melyet korának többi gondolkodója. Az undor főhőse, Antoine Roquentin élete Bouville-ban, egy francia kisvárosban azt a második világháború előtti életérzést adja vissza, mely a lét értelmetlenségét, hiábavalóságát, az eseményekbe való teljes beletörődést jelenti.

Ám Roquentin esetében a nemtörődömség gyűlöletté, a hanyagság valódi undorrá válik: irtózik az emberek látványától, az idő múlásától vagy annak nem múlásától, tárgyaktól, helyektől, ételektől - mindentől. A főhős teljes elidegenedése a világtól (melybe csak néha és nagyon rövid időre tudja visszarántani egy-egy zene vagy régi emlék) olyannyira teljes, hogy képtelen egy olyan kapaszkodót találni a világban, ami visszaránthatná legalább a közönyös élethelyzetbe.

Sartre olyannyira tökélyre viszi Roquentin karakterét, hogy a végére már mi is szinte undorunk tőle, a történetétől, sőt az egész könyvtől - de ha azonosulni nem is tudunk a főhős embergyűlöletével, azért azon elgondolkodhatunk, hogy Sartre miért írta meg ilyennek a 30-as évek Franciaországában (Európájában?)...

Jean-Paul Sartre: Az undor. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 261 p.

http://www.brocstore.com/bmz_cache/9/9fce64c32b482b673a7884fd918a85f8.image.180x289.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: francia regény klasszikus világirodalom jean paul sartre az undor antoine roquentin bouville