Placet experiri

"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék." (Márai) Nem vagyok se nem irodalmár, se nem irodalommal foglalkozó diák vagy hallgató. Pusztán szeretek olvasni, ennyi az egész. Még csak a töredékét olvastam annak, amit szeretnék. Mit szeretnék? Elindulni a klasszikusoktól, és megérkezni a kortársakhoz, aztán kicsit vissza a klasszikusokhoz, aztán újra vissza... Hogy is mondta Hans Castorp? Placet experiri - a kísérletezés öröm.

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2008.03.14. 23:15 marlow

Babits Mihály: Az elbocsátott vad

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szivemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.

Ez a valaki tán az Isten
akitől bujni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.

Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Igy hordom én is titkos örvét
annak aki e rengeteg
ölében elfogott, de önkényt
újból elveszni engedett.

Azóta bolygok a viharban
vadmódra de az ő jele,
erejének bélyege rajtam
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szivem.

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
»Vezessen Hozzád a szabadság!«
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.
 

Élete során azt gondolom minden emberben felmerül a gondolat, hogy ki vagy mi irányítja a sorsát. Nem kivételek ez alól a nagy költők sem, csak (szerencsénkre) ők képesek arra, hogy eme érzéseiket gyönyörű versek formájában megosszák velünk. Babits is azok közé tartozik, akik sokat merengtek és írtak Isten és ember viszonyáról, arról a viszonyról, mely szinte leírhatatlan.

S valóban nem olyanok vagyunk-e az életben, mint "vad bozót között a vad"? Magunkra hagyva, és bízva abban, hogy mégsem ok nélkül születtünk a világra. S aki megtalálta az "Istent", azt a valamit (valakit), ami (aki) egész létének értelmet ad, akkor számára már tényleg értelmetlen a fohászkodás: elérte a végső célt, amit ember csak elérhet.

De vajon sikerülhet-e ez az embernek saját erejéből? Vagy tényleg "szabadon sem vagyok szabad"? Ez az, amit nem tudok. Figyel-e ránk valaki fentről? Úgy érzem nincs biztos válasz, csak számtalan lehetőség... 

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus babits mihály magyar irodalom az elbocsátott vad


A bejegyzés trackback címe:

https://szepirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr34381527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.