Placet experiri

"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék." (Márai) Nem vagyok se nem irodalmár, se nem irodalommal foglalkozó diák vagy hallgató. Pusztán szeretek olvasni, ennyi az egész. Még csak a töredékét olvastam annak, amit szeretnék. Mit szeretnék? Elindulni a klasszikusoktól, és megérkezni a kortársakhoz, aztán kicsit vissza a klasszikusokhoz, aztán újra vissza... Hogy is mondta Hans Castorp? Placet experiri - a kísérletezés öröm.

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2008.03.29. 23:02 marlow

Thomas Mann: A varázshegy

A világirodalom egyik legnagyobb írójának egyik legnagyobb műve. Ezzel a - kissé közhelyszerű - igazsággal valószínűleg sokan egyetértenek. A világirodalom legzseniálisabb műve - ez már persze személyes vélemény. A varázshegy nem pusztán egy regény. Egy enciklopédikus műremek egy olyan világról, melyet eltörölt a föld színéről a "mennykőcsapás".

A történetnek két főszereplője van. Az egyik Hans Castorp, ez az "egyszerű, noha kellemes" hamburgi fiatalember, kereskedők utóda, klasszikus századelejei polgárcsalád leszármazottja. Unokaöccséhez utazik fel látogatóba, a festői svájci Davosba, a Berghof szanatóriumba. Eredetileg három hetesre tervezi a látogatását - ám ehelyett végül hét hosszú évet tölt el a településen. Hosszú évet? Mennyire? Hans Castorpnak és a szanatórium többi lakójának van ugyanis egy félig titkos, félig viszont tökéletesen ismert társa: az Idő.

Az Idő, a másik főszereplő, mellyel a lakók oly bőkezűen bánnak, hogy Hansunk a történet elején még csodálkozik is rajta. Ám hamarosan ő is "fenti" lesz, aki lenézi a "lenti" egészségeseket és turistákat. Elfelejti múltját, átadja magát azoknak az élvezeteknek, amelyek a betegek felségjogai közé tartoznak. Placet experiri - a kísérletezés öröm - veszi át a jelszót "tanítójától", az olasz Settembrinitől, és idejét ezentúl a tudomány, a lélek és a társadalom megismerésének szenteli.

A történet többi szereplője akarva-akaratlanul ebben segíti. A katonai pályára készülő, mindig akkurátus és a lenti jövőjét szem előtt tartó Joachim, aki sokáig visszatartja régi életének teljes elfeledésétől. A derék Settembrini, aki felvilágosodás és a világköztársaság híveként óvja az általa sötétnek és misztikusnak tartott gondolatoktól. Örök ellenfele, a zsidó születésű, de jezsuitává lett Naphta viszont mégis megismerteti vele a terror és az elnyomás eszméjét, mely szerinte egyetlen megoldás az emberiség problémájára. Madame Chauchat, az orosz asszony, aki ferde metszésű, kirgiz szemeivel a Kelet képviselője, és nem vesz tudomást a társadalmi szokásokról, hanem hanyagul és flegmán az életet, mint soha vissza nem térő lehetőséget mutatja be. A holland Peeperkorn, aki pusztán megjelenésével lenyűgöz mindenkit, és gesztusaival úgy uralkodik népén, mint egy király. S végül a két orvos: a titokban művészlélek Behrens, és az emberi lelket misztikumba hajlóan tanulmányozó Krokowski.

Hans Castorp ily módon bebocsáttatást nyer az emberi test és lélek elemzésébe, meghallgathatja Settembrini és Naphta végeláthatatlan vitáját a történelemről és a legfontosabb társadalmi kérdésekről, majd láthatja, hogy a szavaikat hogyan némítja el egy egyedülállóan csillogó jelenség, Peeperkorn képe. S emellett ott van Madame Chaucat, aki iránt érzett szerelme a társadalomból való bűnös kilépést jelenti számára (ennek legfőbb jele, hogy csak tegezni hajlandó az asszonyt).

Ám mindezek mellett nem szabad elfelejteni: Thomas Mann stílusa nem egy történészé, hanem egy szépíróé. Nem csak a hegy varázsolja el a szereplőit, hanem ő is az olvasót: odavarázsol bennünket a Berghofba, együtt étkezünk, együtt hőmérőzünk, együtt beszélgetünk mindenkivel. S közben mintha felettünk is elrepülne az Idő. S elérkezünk a hét év végéhez, és kitör az a háború, mely átadta a múltnak ezt a "régi kort", melyet Hans révén annyira jól megismertünk és megszerettünk.

Mann azt mondta, hogy A varázshegyet mindenképpen kétszer kell olvasni ahhoz, hogy élvezhető és érthető legyen, akkor tud már figyelni az ember a részletekre is. Ezért akinek az életét heteken, netán hónapokon keresztül kitöltötte a regény, és elért az utolsó laphoz, ne csüggedjen: kezdje újra! S aztán megint újra...  

Thomas Mann: A varázshegy. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974. 886 p.

Szólj hozzá!

Címkék: regény német klasszikus modern világirodalom századforduló a varázshegy thomas mann hans castorp placet experiri


A bejegyzés trackback címe:

https://szepirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr66402667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.