Placet experiri

"Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék." (Márai) Nem vagyok se nem irodalmár, se nem irodalommal foglalkozó diák vagy hallgató. Pusztán szeretek olvasni, ennyi az egész. Még csak a töredékét olvastam annak, amit szeretnék. Mit szeretnék? Elindulni a klasszikusoktól, és megérkezni a kortársakhoz, aztán kicsit vissza a klasszikusokhoz, aztán újra vissza... Hogy is mondta Hans Castorp? Placet experiri - a kísérletezés öröm.

Címkék

Címkefelhő

Friss topikok

2009.03.12. 10:39 marlow

Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal

Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.

Kosztolányi 1920-ban kiadott Kenyér és bor című kötetének első verse a Boldog, szomorú dal. A költő ekkor 35 éves, és az irodalmi életben már sikerült nevet szereznie magának. Nincsenek anyagi gondjai, családi élete is rendben, tehát boldog lehet - vagy lehetne.

Ám érzi, hogy fiatalkora végeztével valami megváltozott, valami örökre elveszett. Nem találja meg azt a kincset, azt az életérzést, az életnek azt a valódi értelmét, melyet ifjúkorában mindennél jobban keresett. Lelkében érzi az anyagias világ ürességét - de hiába minden küzdelme, igazából ő sem tud elszakadni tőle. 

http://artportal.hu/files/imagecache/ill_big/files/kepillusztracio/kosztolanyi.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: vers klasszikus kosztolányi dezső magyar irodalom boldog szomorú dal


A bejegyzés trackback címe:

https://szepirodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr79997467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.