Mircea Cărtărescu könyvének már a címe is figyelemfelkeltő, de szerencsére ebben az esetben a tartalom igazolja is várakozásunkat. Huszonegy rövid történet, szinte mind különböző helyszínről (San Franciscótól Írországon át Kolozsvárig) és időből (felölelvén szinte az egész 20. századot). Együtt idézhetjük fel az íróval életének eseményeit, melyeknek emlékfoszlányai újra és újra előtűnnek a homályból - bár gondolom ezek nem a valóság pontos másai, de ez nem számít. A könyv hatása ugyanis ezen képek összességének köszönhető.

Cărtărescu a nőről, mint egy összetett és megfoghatatlan jelenségről ír, akihez gyakran megmagyarázhatatlan módon vonzódunk, és akit muszáj szeretni. Van néhány fejezet, mely konkrét történet nélkül szól az emberi kapcsolatokról (A bizalomról, Egy gyermek agyával szeretünk, Kétféle boldogság, Miért szeretjük a nőket?); ezekben különösen szép gondolatokat fogalmaz meg. Cărtărescu novellafüzére különleges hangulatot áraszt. Rég elfeledett képek és hangok tűnnek újra elő a nőkről, velük együtt a szenvedésnek vagy az örömnek az érzése, de ez nem meglepő, hiszen "belőlük jövünk, és beléjük térünk vissza, és mert a gondolatunk nehéz bolygóként mindig, mindig, mindig csak körülöttük forog."

Mircea Cărtărescu: Miért szeretjük a nőket? Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007. 192 p.