Csingiz Ajtmatov, a kirgiz irodalom legkiemelkedőbb alakja nem véletlenül ismert szerte a világon: különösen A versenyló halála az, mellyel a legnagyobb elismerést vívta ki magának. A műben Ajtmatov zseniálisan gyúrja eggyé a fiatalkor lendületét az idősebb kor küzdelmével, a múlt vágyait a jelen reménytelenségével - mindezt állat és ember örök, elválaszthatatlan sorsába burkolva.
Tanabaj, az idős, földből élő ember Gülszári nevű lovát vonszolja hazafelé. Mindketten erősek, délcegek és legyőzhetetlenek voltak hajdanán, mára azonban megöregedtek. Ez az élet rendje - de milyen is volt ez az élet a kommunizmusban? Jobb lett-e vagy inkább rosszabb? Sikerült-e elérni valamit, amire büszkeség lehet visszagondolni? Boldogan lehet-e visszatekinteni az életre, vagy inkább más döntéseket kellett volna hozni? Ezek körül forognak Tanabaj visszaemlékezései, melyből egy kemény, könyörtelen, de mégis valahogy leélhető élet emlékei világlanak ki a kirgiz hegyek gyönyörű tájaival körülvéve.
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála. Európa, Budapest, 2011. 284 p.

Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.