Mikszáth Kálmán egyik legszerethetőbb regénye a Beszterce ostroma, melynek főhőse egy igazi 19. századi magyar Don Quijote, Pongrácz István. A nemesúr nedeci várában mintha több száz év óta megállt volna az idő: Pongrácz rendszeresen hadgyakorlatokat tart, csatajeleneteket szervez - és nemesi kötelességének tartja megtorolni az őt ért sérelmet Beszterce városán.

Nem jut el azonban odáig, cserébe viszont "túszul" hozzá kerül Apolka, akiben mintha Pongrácz egyfajta párjaként egy angyali jóságú és ártatlanságú teremtényt rajzol meg Mikszáth. A lány fiatal szívét azonban nem töltheti be teljesen Pongrácz atyai szeretete, így a szerelem beteljesülésekor Nedec legendás alakja igazi lovagként búcsúzik attól a világtól, melyben sosem élt igazán.

Mikszáth szatírájának nem az igazságtartalma az, ami valóban lényeges: társadalomábrázolása, jellemrajzai itt is fenomenálisak. A nincstelen Behenczyek, a zsugori és gyűlölködő Trnowsky testvérek mind-mind annak a 19. század végi felvidéki tipikus magyar-tót világnak a szereplői, akik mellett - ha jól belegondolunk - bizonyos szempontból még Pongrácz István volt a legkevésbé bolond...

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 231 p.