"Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni." Ezzel a cseppet sem könnyű céllal vágott neki Dosztojevszkij, hogy megrajzolja Miskin herceg alakját és vele együtt a 19. századi orosz társadalmat. A huszonhét éves herceg Svájcból tér vissza Oroszországba, miután ott kezelték betegségét, gyakori epilepsziás rohamait. Egy kihalófélben lévő nemesi család utolsó sarjaként keresi fel távoli rokonát, Jepancsina tábornoknét, ahol megismerkedik férjével és három lányával, köztük legfiatalabb lányával, Aglajával. Szintén ott pillantja meg először Nasztaszja Filippovnát, az elbűvölő szépségű nőt, aki kétes híre és viselkedése ellenére minden férfit megbabonáz és magához láncol.

Miskin herceg életében először csöppen bele a pétervári közegbe: hiszékenysége, jólelkűsége, egyenessége teljesen kiemeli a társaságból. Nem is sejti, hogy a sok őszintének ható bók és beszélgetés csupán álca és üres fecsegés. Miskin mindenkivel szemben elnéző, mindenkinek megbocsát, mindenkinek segíteni akar - nem is lehet más történetének vége, mint tragédia.

Dosztojevszkij egy olyan tiszta jellemet helyzett bele a pétervári társaságba, melynek segítségével megmutatta annak minden képmutatását. A történet gyönyörű és magával ragadó, Miskin, Rogozsin, Aglaja és Nasztaszja Filippovna személyiségei pedig olyan erejű érzelmet, szerelmet és indulatot sugároznak magukból, mely igazából csak az orosz emberek sajátja. A herceg személyiségét Dosztojevszkij Don Quijote alakjából formázta meg: a társadalom által meg nem értett, félkegyelműnek tartott "szegény lovag" ő, akinek "földöntúli jelleme" nem erre a világra való. A félkegyelmű szorosan ott van a Bűn és bűnhődés és A Karamazov testvérek nyomában: Dosztojevszkij legnagyobb alkotásainak egyike.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű. Magyar Helikon, 1970. 723 p.