A kilencvenhárom éves korában elhunyt norvég regényíró leghíresebb regénye az 1890-ben megírt Éhség. Az író saját élményeiből építi fel a művet, melyben egy, az újságírásból megélni próbáló fiatalember küzd az életben maradásért Kristianiában. Helyzete szinte reménytelen: a szerkesztők sorra elutasítják, még borzalmas lakásából is kiteszik, sokszor szinte eszeveszetten bolyong szerte a városban. Az éhség szinte az eszét veszi: mikor néha egy kis bevételhez jut, azt is rögtön elkölti - ösztönösen és értelmetlenül.
Mégis vegyül valami olyan a nyomorúságába, mely nem engedi, hogy eljusson a teljes kétségbeesésig. Végig ott dolgozik a remény, hogy valamelyik cikke végre befut, és szerencséje lesz az egyik szerkesztőnél, és ott van a szabadság érzése is: a szabadságé, mely csak az övé, és amelynek köszönhetően végül elhagyja Kristianiát.
Hamsun mély átéléssel írja meg eme emberi szenvedéstörténetet: az olvasó együtt bolyong, együtt érez, együtt éhezik a főhőssel. A korabeli norvég városi élet leírása ez, de már modern eszközökkel - Hamsun előfutára a 20. század íróinak, irányzatainak. Az pedig, hogy 80 évesen beállt a norvég náci párt sorába elitélendő ugyan, de semmit sem von le ennek a regénynek az értékéből, mely mindenképpen a századforduló korának egyik jelentős alkotása.
Knut Hamsun: Éhség. Háttér, Budapest, 2001. 210 p.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal