Sűrű, sötét erdőben járok,

s jaj, belém hasít a félelem,

kóvályogva lézengek csak,

s a kiutat sehol nem lelem.

Susogó lombok szólítanak:

„Lánykám, erre gyere, erre.”

Érzem a sötétség fojtogat,

csak el innen, csak el messzire.

Csobogó patak hív:

„Jöjj kedvesem, jöjj csak

itt megfürödhetsz tiszta vizemben,

míg fel nem kél a nap.”

Ó hogy szeretnék máshol lenni,

bárhol máshol, csak nem erre,

hol minden, minden lidércnyomás,

csak el innen, csak el messzire!

Valamilyen hangot hallok,

csak nem farkasüvöltés?

Én istenem, ne hagyj el,

oly nehézkes már a lépés.

De csak menni, egyre tovább,

nem figyelni semmire,

csak kijutni gyorsan, hamar,

csak el innen, csak el messzire!

Nincs itt szellem, nincsen szörny,

csak a szemem káprázik,

nem üvölt semmilyen állat,

csak a képzeletem játszik.

De csak menni, egyre tovább,

egyszer csak vége lesz ennek,

nem kell félni, ez csak álom,

úgyis mindjárt felébredek.

A Bolyongás egy fiatal költőnő alkotása. Szuggesztív erejű látomás, melyben az író nagyszerűen megteremti a kiúttalanság, a reménytelen bolyongás feszültségét - egészen a megváltó ébredésig.