A 20. század második felének egyik legnagyszerűbb erdélyi magyar műve Szilágyi István eme regénye. Nehéz, tömör könyv - nehéz, mint köveket hordani éjjel-nappal, és nehéz, mint értelmesen élni egy értelmetlen életet.
Jajdon, ez a kis erdélyi város a hegyek gyűrűjében a 20. század első felében feloldhatatlan ellentétek helyszíne: legyen idős vagy fiatal; polgár, munkás vagy paraszt, helyi vagy a környéken lakó, nincs megnyugvása. Szendy Ilka, egy jómódú család egyetlen életben maradt sarja magányos és tehetetlen - Gönczi Dénes, aki aratóként már régóta a család bizalmasa pedig nem tud nemet mondani a "kisasszonynak". És Jajdon nem az a hely, ahol az eseményeknek végül nem lesz tragikus végük...
A Kő hull apadó kútba igazi mestermű: mind tartalmában, mind stílusában, mind mondanivalójában a legmagasabb elismerést érdemli, és végig fenntart egy olyan feszültséget, mely csak a legnagyobb művek sajátja - és melytől az utolsó oldal elolvasása után sem lehet szabadulni.
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba. Kriterion, Bukarest, 1977. 477 p.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.