Jean-Paul Sartre, az elmúlt évszázad egyik legnagyobb hatású filozófusa legjelentősebb szépirodalmi művében is azt az életszemléletet fejezi ki, melyet korának többi gondolkodója. Az undor főhőse, Antoine Roquentin élete Bouville-ban, egy francia kisvárosban azt a második világháború előtti életérzést adja vissza, mely a lét értelmetlenségét, hiábavalóságát, az eseményekbe való teljes beletörődést jelenti.

Ám Roquentin esetében a nemtörődömség gyűlöletté, a hanyagság valódi undorrá válik: irtózik az emberek látványától, az idő múlásától vagy annak nem múlásától, tárgyaktól, helyektől, ételektől - mindentől. A főhős teljes elidegenedése a világtól (melybe csak néha és nagyon rövid időre tudja visszarántani egy-egy zene vagy régi emlék) olyannyira teljes, hogy képtelen egy olyan kapaszkodót találni a világban, ami visszaránthatná legalább a közönyös élethelyzetbe.

Sartre olyannyira tökélyre viszi Roquentin karakterét, hogy a végére már mi is szinte undorunk tőle, a történetétől, sőt az egész könyvtől - de ha azonosulni nem is tudunk a főhős embergyűlöletével, azért azon elgondolkodhatunk, hogy Sartre miért írta meg ilyennek a 30-as évek Franciaországában (Európájában?)...

Jean-Paul Sartre: Az undor. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1981. 261 p.