A modern francia irodalom egyik első regénye, melyet Gide éppen az 1. világháború kitörésének évében fejezett be. Üzenete egyrészt nem más, mint a régi, vallásos Franciaország elleni kiáltvány: Gide könyörtelenül figurázza ki a katolicizmus ájtatoskodó híveit, akik képesek akár többszöri pálfordulásra is életük folyamán. Ám mégsem ez az, ami miatt híressé vált ez a regény, hanem az első "acte gratuit", indok nélküli bűncselekmény miatt.

A főszereplő Lafcadio Wluiki korának lázadó egyénisége. Úgy érzi mindent megtehet, cselekedeteinek csak akaratereje szabhat határt. Addig, amíg ez a gondolkodásmód kimerül önsanyargatásban, addig nem jelent veszélyt a társadalom többi tagjára nézve. Ám hamarosan kiderül: Lafcadio nem tekinti magát semmilyen emberi közösség tagjának. Vonatra száll azzal, hogy Afrikába megy, de aztán a vonatúton meggondolja magát: kedve szottyan kidobni az ablakon a vele szemben ülő urat, szimplán azért, hogy lássa, képes-e rá. A 21. század elején már nem nagy történet ez, de szűk száz évvel ezelőtt még tessék elhinni, hogy közfelháborodást okozott... 

Természetesen a szálak összefonódnak, és az áldozat persze nem más, mint Lafcadio egyik istenfélő távoli rokona, aki a pápa megmentésére érkezett Rómába - erre utal a cím is, hiszen egyes hírek szerint már az egyház legfőbb embere sem az igazi... Nem hosszú ez a regény, mégis rengeteg gúnyt és iróniát volt képes belesűríteni Gide. Stílusában is alkalmazkodott a témához: általában olyan érzésem volt, mintha egy nem kiforrott, szárnyait csak most bontogató írónövendék sorait olvasnám. A mondatok egyszerűek, rövidek; semmi felesleges cicoma, inkább szándékos puritánság. Talán érdemes kétszer is végigolvasni, nekem másodszorra még élvezhetőbb volt, elsőre kicsit nehézkesen haladtam éppen ez miatt a kissé fura stílus miatt. Mindemellett az egyik alapmű a 20. század elejéről.

André Gide: A Vatikán titka. Bukarest, Irodalmi Kiadó, 1968. 220 p.